Mérleg vagyok, az össze vicc szerint is, meg a valóságban is nehezen döntök. Ezért minden érdekel, ami döntéshozással kapcsolatos  - valahogy ebben a kérdéskörben érzem megbújni az élet valódi nagy válaszát. :P Persze ez nem csak a mérlegek sajátja, mindenki keresi a kapaszkodót, a támpontokat a nagy kérdésre:

hogyan lehetne jobban csinálni, boldogabban élni?!

Számomra az egyik visszatérő kérdés, hogy mikor, milyen témánál kell a "Ne erőltessük, ami nem megy" avagy #amiterőltetnikellaztnemkellerőltetni jelszót, és vessem be az elengedést, jó értelemben vett passzivitást, és mikor van az, hogy csak azért is továbbmegyünk, mert ugye pont #ottvanafeladataholafeszülésvan, és igenis be kell mászni az ablakon, ha az ajtó zárva... A zárt facebook csoportban még szavazást is indítottam a kérdéssel: kinél melyik a meghatározó vezérmondat?

Mivel fejlődéssel foglalkozom -edzőként, coachként- ezért egyértelműen letettem a voksom a második verzió mellett: el kell görgetni a legzavaróbb sziklákat és megtalálni azt az énünket, aki új, erősebb, egy lépcsőfokkal feljebb áll. Ha valami zavar, ott feladat van, és csak az hozhat sikert, amivel foglalkoztunk, amibe időt vagy energiát tettünk. Edzésben alap tézis, hogy ingert kell adni a szervezetnek, hogy az fejlődjön - és a coachingban is valami új vállalás visz előre a változás útján. Ahol van energia befektetés, ott van később mit "kivenni" a dologból!

Viszont vannak csodás dolgok, amiket pont azért tudhatok magaménak, mert egy ponton megálltam az agyalásban, a "hogyanlehetnejobb?"-mantrázásban. Amiben a pont semmitnemcsinálás hozott megértést, áttörést. Igaz, itt is történt valami: szemléletváltás, elengedés, bizalom kialakítása. Ilyen a párkapcsolatom, a karrierem és a saját én-képem. Van egy pont, amikor

azt érezzük, hogy görcsösségbe forduló akarással nem lesz jobb. Ezen a ponton lehet elengedni a változás, fejlődés erőltetését, és egy lépést hátralépni a témától.

 

Nekem legalábbis ez a módszerem. Neked? :)

Blanka