Habár még mindig itt a hőség, és másra sem vágyunk, mint egy kis hűvös, árnyékos zugra, a szaunák nem állnak üresen. Ugyanis a fanatikus szaunázók tudják, hogy a szaunában való izzadás és a 7-es buszon való izzadás között óriási különbségek vannak. Magyarországon a fanatikus szaunázó azonban ritka,…
Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt hetekben több levelet is kaptam arról, hogy útban van, vagy tervezik az első vagy többedik babát. ; ) Ehhez először is gratulálok, és hadd mondjam el, hogy fitt, kiegyensúlyozott, tudatos anyukákból sosem elég, úgyhogy hajrá-hajrá, illetve gratulálok-gratulálok!…
A Nagy Megújuló Program 2013-at azért álmodtam meg, hogy az anyukáknak kézzelfogható bizonyítékkal szolgáljak arról: mi is meg tudjuk csinálni! Tudunk izmosodni, formálódni, odafigyelni magunkra! Miután nekem sikerült leadnom a szülés utáni 18 kilómat, arra gondoltam: egy módszer nem akkor működik,…
Zsuzsi az 5.hetet (vagyis a Program utolsó előtti hetét!) is maga mögött tudhatja. A számvetés után úgy döntött megpróbál rákapcsolni, hiszen bár jól halad, a terveinek megvalósításához még kell egy kicsi. A 4. hét végén végzett számvetés kicsit csalódottá tette, mert nagyobb fogyásra számított - én…